Bársony
Péter

vezetõ tanácsadó

A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolán 1999-ben BS fokozatot, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Vezetés Szervezés szakán 2002-ben MSc fokozatot szerzett. Tanulmányai során csapata sikeresen szerepelt a McGill University (Montreal) Nemzetközi Menedzsment Esettanulmányok Versenyén. Ismereteit a Harvard Egyetemen végzett pénzügyi tanulmányokkal bővítette. Projektfinanszírozási képesítését a K&K PRO Bt. által szervezett tanfolyamok keretében szerezte.

Néhány évig az Interface Kft-nél dolgozott, az adatbázis-termékek és adattárházak felelőseként, feladatai közé tartozott a kiemelt ügyfelek kezelése is. A Hartmann-Rico és a Szerencsejáték Rt. cégeknél végzett üzleti projektek keretében részt vett a stratégia áttekintésében és a Balanced Score Card rendszer kiépítésében. Több mint négy évet töltött el a Magyar Turizmus Zrt.-nél, kezdetben a vezérigazgató szakmai titkára volt, majd 2004 októberétől kontrolling igazgató. Feladata a kontrollingrendszer fejlesztése és irányítása, a tervezés felügyelete, a költségvetési felhasználások ellenőrzése, a tervezés irányítása és a társaság tevékenységeinek utólagos nyomon követése volt.

A Tourconsult Kft.-nél 2006 decemberében kezdett dolgozni stratégiai tervezésre és pénzügyekre szakosodott partnerként és vezető tanácsadóként.

Angolul folyékonyan, németül középfokon beszél.